- Kisfiam… Gyere, ülj ide apád mellé egy szóra a lócára. Figyelj most rám, kérlek.

Okos vagy, ügyes vagy, jól tanulsz. Ugyan sose voltál különösebben vidám, vagy laza, vagy könnyen oldódó gyerek, de ez rendben is van, a világ sokszínű, így szeretünk. Viszont, kisfiam, az utóbbi időben komolyan aggódunk érted. Egy ideje már tényleg alig lehet hozzád szólni. Ha köszönök, nem vagy csak alig köszönsz vissza. Ha szólok hozzád mondjuk a folyosón, kérdezlek valamiről, te csak duzzogsz, rohansz, nem válaszolsz. Nem engeded, hogy a szobádba belépjek. Most legutóbb nagy kegyesen valami olyasmit mondtál, hogy jelentkezzek be hozzád, s aztán majd meggondolod. Hogytessékpardonbocsánat? Na, kisfiam, akkor édesapád most gyorsan szeretné ezt tisztába tenni nálad, hogy értsd. Meg azért is, hogy ha találkozol más gyerekekkel, vagy ha vendégek jönnek, vagy mondjuk külföldön járunk, akkor ne kelljen már miattad szégyenkeznie az egész családnak! Na tehát.   MI fizetünk neked mindent édesanyáddal együtt. Mindent, fiam. Ez a ház itt, amiben laksz, a MI házunk. Egy élet munkájával raktuk össze szinte téglánként. A MI kenyerünket eszed. A ruhát, az utazást, a telefonodat… mindent MI fizetünk, kisfiam! Ja, és persze a zsebpénzedet is tőlünk kapod. Ezekért MI dolgozunk meg édesanyáddal. És nem keveset, és nem könnyen, hanem kurva sokat, és verítékkel. Namármost, édes kisfiam. Ameddig az én házamban laksz, az én kenyeremet eszed, addig ha hozzád szólok én, vagy MI, vagy bárki más: köszönsz. Ha pedig kérdezlek, kérdezünk vagy kérdeznek: legjobb tudásod szerint válaszolsz. Ez a minimum. Meg vagyok értve, ugye, Lacika? 

Na, menj szépen ki a levegőre…

http://index.hu/mindekozben/poszt/2017/03/22/kover_laszlo_nem_szivesen_de_lehet_ad_egy_interjut/