Mándoki "Dschinghis Khan" László egykor egy német diszkózenekar dobosa volt, ma udvaronc a Magyar Érdemrend tisztikeresztjének büszke viselője. Unser László aus Bayern 1,5 milliárd - milliárd! - forintot kapott tőlünk, magyar adófizetőktől. A mi pénzünkből fotóalbum, dokumentumfilm és három koncert valósult meg. Ezek színvonalát most ne is taglaljuk, önmagában az mindegy. De a kérdést decensen üvöltve, homlokráncolva és viszkető tenyérrel azért tegyük már fel: ennél ma tényleg nincs fontosabb másfél milliárdos ügy Magyarországon, a jó kurva életbe?! Ennyi pénzből minden megyére és valamennyi budapesti kerültre egyenként jutott volna több mint 35 millió forint, amit - maradjunk a zenénél - mondjuk autista, neurotikus és viselkedészavaros gyerekek zeneterápiájára is fordíthattunk volna. Harmincöt millából bőven lehet bérelni (horribile dictu: venni) mind a 19 megyében és a 23 kerületben egy-egy helyiséget, eszközöket, hangszereket és még zeneterapeutát is fizetni több éven keresztül! Na, akkor most penitenciaként - a mintegy háromezer hazai autista kisgyerek szüleitől és rokonaitól bocsánatkérés gyanánt - a T. Döntéshozó énekelje el nyilvánosan, hogy:
Dsching, Dsching, Dschingis Khan
He Reiter - Ho Reiter - He Reiter - Immer weiter!
Dsching, Dsching, Dschingis Khan
Auf Brüder! - Sauft Brüder! - Rauft Brüder! - Immer wieder!
Lasst noch Wodka holen (Ho, Ho, Ho, Ho)
Denn wir sind Mongolen (Ha, Ha, Ha, Ha)
Und der Teufel kriegt uns früh genug!
És a végén még persze tegye hozzá, hogy hajrá Magyarország, hajrá magyarok!
Ki lesznek vele segítve ezek a családok...